<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

1.95

Túlságosan jól fizet a Diósgyőr győzelme

A DVTK idegenbeli sikerrel, míg az Újpest hazai zakóval kezdte a friss szezont. Folytatódhat a trend, vagyis a miskolciak sikerére számítunk szombat este.
Magyar bajnokság
Diósgyőr - Újpest
Szombat, 18:00 óra

A DVTK legutóbb nagyon nehéz évet zárt. A borsodiak sokáig szinte a kiesés elkerüléséért küzdöttek, a vezetés nem is volt elégedett a produkcióval, így menesztették Bekő Balázst, helyére pedig az ex-kapitány, Egervári Sándor érkezett. Tavasszal valamennyivel fel is javultak a piros-fehérek, de ez a "menetelés" is csak a középmezőnyhöz volt elég.

A nyáron nagy volt a változás a keretben, sőt, a padon ismét: Egervári váratlan távozása után pedig Horváth Ferenc ült le a miskolciakat irányítani. A távozók között több kulcsjátékos neve is szerepelt, viszont az elmúlt hetekben azért erősítettek is Bognárék. A nyitó fordulóban aztán a diósgyőriek nagy meglepetésre nyerni tudtak Felcsúton (Videoton, 1–2), méghozzá teljesen megérdemelten.

Az Újpest tavaly nem tudott kitörni a szürkeségből, ezúttal is csak a középmezőny maradt a IV. kerületieknek. Vignjevics csapata produkált jobb periódusokat, de képes volt hetekig nyeretlen maradni. A bajnokság hajrájában nem jöttek az eredmények, és végül a kupadöntőt is elveszítették a lilák. A nyáron egy korábbi hiba miatt kizárták az Újpestet az átigazolásból, így az erősítések elmaradtak. Pedig elkeltek volna... A gárda az első fordulóban kikapott a Honvédtól, és a mutatott játék is gyenge volt.

11289. Diósgyőr - Újpest, 1 (1.95) - Tippmix

A DVTK hagyományosan erős otthon, és szombaton a gyenge fővárosiak ellen is esélyesek a sikerre, fanatikus drukkereik (a hírek szerint hat-nyolcezer szurkoló várható) előtt bizonyíthatják: nem volt véletlen a tavalyi ezüstérmes legyőzése.

 
 
  • 1piotor2016július23.18:38ÚjVálasz

    Na, most izgulhat, aki megrakta :) nekem a mindkettőt rúg gólt esélyesebb egy fokkal innentol

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!