<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

2.05

Kihagyhatatlan szorzó az újonc és az MTK meccsére

Az újonc gólos meccset játszhat a nemzetközi kupameccs miatt kissé fáradt fővárosiakkal.
Magyar bajnokság
Gyirmót - MTK
Vasárnap, 18:00 óra

A gyirmótiak utcahosszal nyerték meg tavaly az NB/II-es pontvadászatot - ennek tükrében különösen furcsa döntésnek tűnt, hogy Bene Ferencet elküldték a kispadról, s helyére az Amerikából hazatérő Urbányi Istvánt ültették. A keret valamelyest izmosodott a szünetben, érkezett Sallói, Nagy Olivér és Filkor, az első játéknapon az egykori korosztályos válogatott már szerepet is kapott. A Mezőkövesd elleni idegenbeli 2-2 nem rossz eredmény a sárga-kékekre nézve, hiszen vendégségből sikerült elhozni a pontokat. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy Lengyelék védelme könnyen zavarba hozható. A támadósorban a két Simon, Attila és András a múlt héten váltotta egymást, ma, ha úgy alakul az eredmény, akár egyszerre is pályára léphetnek. Az NB/II-ben 58 találatot termeltek Vassék, ma is képesek lehetnek a gólszerzésre, de mint említettük, a hátsó alakzat olykor könnyen hibázik.

Tippmixen fogadható tipp

Sorszám

Kimenetel

Tipp

Odds

07417VTöbb, mint 2.5 gól2.05

Az MTK számára egyelőre nem indult jól a 2016/2017-es szezon. A nemzetközi porondtól már búcsúztak a kék-fehérek, Az Aktobén még túlverekedték magukat a fővárosiak, de a Gabala már nagy kihívást jelentett Besééknek. Aztán közben a bajnoki rajtot is bebukták Torghelléék: a Vasas tréfálta meg őket átmeneti otthonukban, Dunaújvárosban (0-1). A nyáron ismét gyengült némiképp Teodoru Vaszilisz alakulata, a trénernek megint csak a fiataloknak kell bizalmat szavaznia. Nem lepődnánk meg, ha az idei kiírásban nem a dobogóért küzdenének Beséék...

Azt gondoljuk, hogy a két gárda gólokban gazdag kilencven percet produkálhat Gyirmóton. A házigazda nekimehet az MTK-nak, ezt pedig a kék-fehérek kihasználhatják. A +2.5-ös opcióban van fantázia, mi erre fogadunk!

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!