<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

Figyelem, évek óta mindig jön ez a tipp

A bajnok gólgazdag mérkőzésen diadalmaskodhat. Fogadjunk, hogy nyersz!
Horvát bajnokság
Dinamo Zagreb - Slaven Belupo
Péntek, 20:00 óra

A fővárosiak az előző kiírást fölényes magabiztossággal nyerték meg, sőt, már a BL-ben is sikeresen mutatkoztak be: 2-0-ás előnyt szereztek a Tbiliszi ellen hazai környezetben. A bajnokságban is remekül rajtolt Zlatko Kranjcar alakulata: zágrábi rangadón 3-1-re verték a Lokomotivát. A keret erős, és sérülés sem nehezíti a szakvezetés dolgát.

A Slaven Belupo a májusban befejeződött bajnokságban a középmezőnyben végzett, sok gól kapott, ennek is volt köszönhető, hogy nem sikerült előrébb zárnia. A rajtot most jól kapta el a társulat, mindkét hazai fellépését megnyerte, gólkülönbsége 5-2. A keretben nincsen sérült, és eltiltás sem nehezíti Zeljko Kopic vezetőedző munkáját.

06078. Dinamo Zagreb - Slaven Belupo, 2.5 gól felett (1.50) – horvát bajnokság, 20:00

Az elmúlt esztendőkben szinte kivétel nélkül úgy nyert a Dinamo, hogy esett legalább három találat. Pénteken is erre látunk nagy esélyt, tippünk így: +2.5!

 
 
  • 6fejsze2016július29.23:49ÚjVálasz
    Idézet: atkozottluzerpatkany
    "Figyelem...évek óta mindig jön ez a tipp!" -VAGYIS MOST LESZ AZ ELSŐ ALKALOM, HOGY NEM FOG!!! Ha lenne pénzem , esküszöm megraknám a 2,5 undert csakazértis, de hála a f.
    ...

    Remélem megfogadtad a 2,5 undert.

     
  • 5fejsze2016július29.23:47ÚjVálasz
    Idézet: vmixi
    65.perc, még 0-0... :)
    ...

    Megfogadtam, hogy 1,5 gólnál több lesz... hát 92. percben még egy sem volt, de aztán szépen bejött :) Majd a Wexford Youths is jött élő fogadásban idegenben 5,5-es szorzó mellett :)
    Várom a holnapot...

     
  • 4vmixi2016július29.21:22ÚjVálasz

    65.perc, még 0-0... :)

     
  • 3Második Első2016július29.14:53ÚjVálasz

    https://www.facebook.com/HunTipp/?fref=nf

     
  • Ja és zárszónak, hogy tényleg jöt röhögjetek egy ilyen szánalmas patkányfajzaton, mint én: Élő meccs K.Anderson-B.Tomic 4-6, hozza Tomic az első szettet. Megrakom Tomic győz élőben...erre mi történik??? Ugye nem kell leírnom. Keresek valami kiadót, írja le a történetemet, mert esküszöm ilyen elátkozott szerencsétlen patkányfajzat, mint én, akinek soha nem sikerül semmi, a hátán nem hordott még a Föld és nem is fog!!!

     
  • "Figyelem...évek óta mindig jön ez a tipp!" -VAGYIS MOST LESZ AZ ELSŐ ALKALOM, HOGY NEM FOG!!! Ha lenne pénzem , esküszöm megraknám a 2,5 undert csakazértis, de hála a f.asza tippjeiteknek 90 ezret buktam el a héten. BEFEJEZTEM a szerencsege.i rt támogatását! Inkább kidobom a pénzt a kukába vagy elégetem, minthogy ezek meggazdagodjanak! Csá!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!