<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

2.25

Ezt a 2.25-ös szorzót kár lenne kihagyni

A Csertői-csapat életjelet adott magáról, végre elmozdult a kieső helyről. Szombat este merészet húzunk és a házigazda sikerére fogadunk.
Magyar bajnokság
Paks - MTK
Szombat, 18:00 óra

Egyik együttes sem szerepel jól a bajnokságban. A házigazda kerete nem sokat változott, sőt, inkább erősödött, ennek ellenére a 9. forduló kieső helyen találta a tolnaiakat. Aztán a szerdai, mezőkövesdi siker hatására feljött a 9. pozícióba a zöld-fehér gárda, amely 10 egységgel rendelkezik immár. Hazai környezetben még veretlenek Bartháék, viszont csak a DVTK-t tudták legyőzni, a másik három meccsüket ikszre adták. Otthonukban nem igazán játszanak gólgazda mérkőzéseket, találati mutatójuk 3-2. A keretben a hétközi játéknapon kiállított Kecskés nem lehet ott.

Az MTK is bukdácsolva kezdte a szezont, az EL-től villámgyorsan elbúcsúztak Torghelléék, és a bajnokságban is úgy futballoztak le négy fordulót, hogy nem sikerült betalálniuk. Az első sikerre augusztus közepéig kellett várniuk, ekkor viszont igazi nagyvadat, a Vidit győzték le. Azóta összekapták magukat a kék-fehérek, ám a múlt hétvégén súlyos, 5-0-ás zakóba szaladtak bele a Kispest vendégeként. Szerdán azért jóvá tettek valamit Poórék, és legyőzték Dunaújvárosban a DVTK-t. Theodoru Vaszilisz gárdája igencsak szélsőséges teljesítményekre képes: verték a Vidit és a Fradit, ugyanakkor kikaptak a Mezőkövesdtől, és nem bírtak a Gyirmóttal sem... Ez a hullámzó produkció részben indokolható azzal, hogy sok a fiatal a fővárosiak keretében, ám felelőtlenség lenne minden hibára az átlagéletkorban keresni a választ...

35323. Paks - MTK, 1 (2.25) - Tippmix

A Paksnak nagyon jót tett a kövesdi siker, és azt gondoljuk, hogy a tolnaiak ismét nyerhetnek. Az MTK képes meglepetést okozni, akár pozitív, akár negatív irányban - ma szerintünk nem szereznek pontot Geráék. Tippünk így: 1-es!

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!