<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

Megtaláltuk a szombat legjobb ötletét

Már réges-rég búcsúzott az élvonaltól a vendégcsapat, amely ráadásul erősen tartalékos – úgy véljük, biztos győzelmet arat a házigazda.
Magyar bajnokság
Haladás – Gyirmót
Szombat, 19.00

A szombathelyi együttes jó eséllyel a felsőházban zárja a szezont, ehhez ma nyernie kellene, vagy legalább több pontot, vagy éppen annyit szereznie, mint az Újpestnek a Fradi ellen. Azért ez megoldható feladatnak tűnik. Mészöly Géza alakulata a hatodik, 43 egységgel, Sopronban 8-5-3-as mérleggel. A télen meggyengült a gárda, távozott Gaál és Hegedűs, de a zöld-fehérek bebizonyították, hogy csapatként egységesek. A kieséstől nem kellett tartaniuk Királyéknak, akik az elmúlt hetekben idegenben gyengélkedtek, otthon viszont masszívnak bizonyultak. A keretben a belga Wils eltiltott lesz, friss sérült viszont nincs.

A Gyirmót már hetekkel ezelőtt kiesett az élvonalból, az is kiderült, hogy nyártól már nem Urbányi István irányítja a szakmai munkát Győrben. A sárga-kékek csak 21 pontot gyűjtöttek, vendégként 1-6-9-es sort produkálva - érdekesség, hogy ősszel épp Sopronban sikerült győzniük Vasséknak (0-1). Az elmúlt hetekben rosszul teljesítenek, ráadásul szombaton extrán tartalékos összetételben lépnek pályára: négy védőjük lesz eltiltott: hárman sárga lapok, Szalanszki pedig kiállítás miatt nem lesz bevethető. A keretből már többen is távoztak, így valóban kijelenthető: erősen tartalékos alakulat utazik Sopronba.

09871. Haladás – Gyirmót, 1 (1.60) – Tippmix

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás szépen kívánja zárni a szezont, és erre jó esélye is van a felforgatott kerettel érkező vendégek ellen. meggyőződésünk, hogy Iszlaiék otthon tartják a három pontot, sőt, akár két góllal is diadalmaskodhatnak. Tippünk így: 1-es…

 
 
  • 1mizo772017május27.21:10ÚjVálasz

    Arra számítottam,h a mezőkövesd nem adja majd könnyen a bőrét a vasasnak,a honvéd győzelmére is volt sansz,de ez földhöz vágott!:/
    1-2?? Magyar foci!:)

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!