<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

Bajban a látogató

A norvég bajnokságban alsóházi rangadót rendeznek. A házigazda sem lehet nyugodt, így mindent megtesz majd, hogy otthon tartsa a három pontot.
Norvég bajnokság
Valarenga - Tromsö
Hétfő, 19.00

A Valarenga a játéknap előtt a 11. helyen állt 23 egységgel, az osztályozós Kristiansundtól csak ötpontos előnyben. Otthonában erősek a piros-kékek, mérlegük 4-3-1, a formájuk viszont lehetne jobb is, ugyanis a legutóbbi három bajnokijukon nem nyertek, két iksz után kikaptak. Mellettük szól viszont, hogy mindháromszor idegenben léptek pályára. A kupában aztán a múlt héten vigasztalódhattak, az Elverum kiejtésével már a legjobb nyolc közé került a brigád. A szakmai stáb jó helyzetben van, ugyanis a támadók, akik korábban betegség és sérülés miatt nem álltak rendelkezésre, ma újra bevethetőek lesznek - hiányzó nem lesz a keretben.

A Tromsö helyzete egyre kilátástalanabb, a piros-fehérek 14 ponttal az utolsó helyről várják a folytatást. Az edzőváltás sem tett jót az alakulatnak, mivel azóta sem jönnek az eredmények. Vendégként 2-1-6-os sorozatot hoztak össze. Az utolsó három bajnokijukon egyaránt kikaptak, ráadásul a hétközi kupafordulón is betliztek, így búcsút intettek a sorozatnak. A keret sem lesz teljes, ugyanis egy kapus, egy bekk és egy középpályás is sérüléssel bajlódik - az utóbbi csapatrészbe viszont visszatér egy eltiltását letöltő játékos.

30256. Valarenga - Tromsö, 1 (1.60) - Tippmix

A Valarenga otthon erős, a Tromsö pedig mély gödörben van. És akkor még nem szóltunk arról, hogy az utolsó öt egymás elleni meccsüket kivétel nélkül a piros-kékek nyerték meg - június elején idegenben 4-2-re. Ma is a Valarenga a favorit!

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!