<>

 
 
 
27. játéknapjához érkezett a dán Superliga, melynek keretein belül ma este a harmadik Köbenhavn a kilencedik Vestsjaelland otthonába látogat.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

1.58

Idegenben is bízunk a Köbenhavn sikerében

27. játéknapjához érkezett a dán Superliga, melynek keretein belül ma este a harmadik Köbenhavn a kilencedik Vestsjaelland otthonába látogat.
Dán bajnokság
Vestsjaelland – Köbenhavn
Csütörtök, 19:00

Ami a hazaiakat illeti, bőven van mitől félnie Ove Pedersen együttesének, a már kiesést jelentő 11. helytől ugyanis csupán 2 pontra van az együttes. A gárda hazai mérlege nem az igazi, az eddig lejátszott 12 mérkőzésen három győzelem és három döntetlen mellett hatszor kapitulált már a Slagelse-i alakulat. Szintén nem éppen bizalomgerjesztő adat, hogy a Vestsjaelland szerezte a legkevesebb gólt a pontvadászatban, szám szerint 24-et. A csapat legeredményesebb játékosa az ötgólos Dennis Sörensen.

Tippünk

Vestsjaelland – Köbenhavn, 2 (1.58) - Betclic

A Köbenhavn neve talán már ismerősebben cseng az európai labdarúgás követőinek, a Stale Solbakken irányította egylettel évről évre találkozhatunk a nemzetközi kupaporondon. Idén is azért harcolnak az oroszlánok, hogy ez ne változzon, s bár az éllovas Aalborg befogásához már nagy bravúr kellene (10 pont az előnye a listavezetőnek a koppenhágaiakkal szemben), a második, még Bajnokok Ligája indulást érő pozícióra minden esélye megvan a fehérmezeseknek. Az idegenbeli mutatót azonban aligha teszik ki az ablakba; 12 találkozón 3 siker, 5 iksz és 4 kudarc.

Most viszont úgy érezzük, meglesz a negyedik diadal, ha ugyanis a Köbenhavn komolyan gondolja a Bajnokok Ligája szereplését a következő szezonban, akkor az ehhez hasonló találkozókon nem hibázhat.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!