<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

Dárdai: győznek az esélyesek az NB I-ben

Az NB I bajnoki címéért a Debrecen és a Győr van még harcban, de a harmadik helyért is nagy csata várható. Dárdai Pál, a Betclic nagykövete szerint győznek a dobogóért küzdő csapatok.

Az első tíz forduló után kevesen gondolhatták, hogy a Győri ETO idén beleszólhat a bajnoki címért folyó harcba. Azonban összeállt a győri csapat, és már a listavezető Debrecen legnagyobb ellenfele. Szombat kora délután Pápára látogatnak Horváth Ferencék.

„Nyerni fog az ETO, nagyon jó formába lendült. Figyelniük kell a debrecenieknek, izgalmas hajrá várható” – mondta Dárdai, akinek ez a tippje 1,45-ös szorzóval fogadható a Betclic honlapján. A listavezető Debrecen a kiesés ellen menekülő Pakshoz látogat. „A Paks az egyik legrosszabb formában lévő együttes az élvonalban, ráadásul több játékost ki is raktak a keretből. Egy bajnoki címre hajtó csapatnak ezt ki kell használni, így azt mondom, idegenben is nyer a Loki” – mondta Pali, akinek ez a tippje 1,60-as szorzóval található a tipposzlopban.

A dobogó harmadik helyére még négy csapat pályázik. A lépéselőnyben lévő Haladás a már szinte kiesett Kaposvárhoz látogat. „A Haladás nagyon kellemes meglepetése a bajnokságnak. Csak magyar játékosokkal felállva eredményes játékot játszanak a vasiak, nyerhetnek a lassan reményt vesztő Kaposvár otthonában” – így az exfocista, akinek ez a tippje 2,15-ös szorzóval fogadható.

Az egyaránt 39 pontos Videoton, Ferencváros, Diósgyőr hármas idegenben lép pályára, és hogy versenyben maradjanak a harmadik helyért, muszáj győzniük. „A Videoton az egész mezőny egyik legrosszabb formájában lévő csapata, de az Újpest a hét közben Magyar Kupa-elődöntőt játszott, és inkább annak megnyerésére fókuszál, ezt használhatja ki a Vidi. A Ferencváros lassan összeállni látszik, a Honvéd legutóbbi három meccsén nem szerzett pontot, így jó esélyük van a zöld-fehéreknek a három pont begyűjtésére. A Diósgyőr a megyei rivális Mezőkövesd otthonában ha nehezen is, de képes rá, hogy győzelemmel hagyja el a pályát” – mondta a mérkőzésekről Dárdai, ahol a Vidi-siker 2,25-ös, a Fradi-győzelem 2,30-as, míg a diósgyőri három pont 2,20-as szorzóval fogadható a Betclic-en.

A 61-szeres válogatott tippjei kombináltan 26,41-es szorzóval fogadható a Betclic honlapján.
 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!