<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

1.61

A Pittsburgh nyerheti a bukottak csatáját

Két sokkal többre érdemes csapat ütközik meg hétfő éjjel az amerikaifoci-bajnokság 7. fordulójának zárómeccsén. A Pittsburghnek mindenképp be kell húznia ezt a meccset, ha rájátszásba akar jutni.
NFL, 7. hét
Pittsburgh Steelers – Houston Texans
Kedd, 2:30

Erősen felemás a Steelers eddigi szezonja. A nagyszerű győzelmek mellé ugyanis bosszantó és elkerülhető vereségeket szenvedett el a csapat az eddigi hat forduló alatt. Legutóbb például a csoportrivális Clevelandtől sikerült kiütéses vereséget szenvedni. Három győzelemmel és három vereséggel áll a csapat, ami nagyon rossz mérleg egy ilyen szintű gárdától. Persze a Pittsburgh a szerencsével is hadilábon áll, hiszen komoly sérüléshullám sújtja a csapatot. Ennek ellenére a Steelersben még mindig megvan a potenciál, hogy topcsapatként megverjen bárkit. Ha Ben Roethlisberger kifog egy jó napot, akkor nagyon kevés védelem képes megállítani őt. Márpedig Big Ben hazai pályán még mindig ezer fokon ég.

Persze a másik oldalon viszont elmondható, hogy kivételes védelemmel rendelkező csapat a Houston. Ez a védelem pedig szinte egyszemélyes, hiszen J.J. Watt olyan szezont produkál eddig, amire nincsenek szavak. Egyedül több touchdownt szerzett védő létére, mint a csapat futójátékosai. A Houston csak benne bízhat, csak ő képes még mindig életben tartani a Texans rájátszási reményeit. Nélküle ez a csapat sehol sem lenne. Éppen ez a legfőbb problémája most a Houstonnak, a Pittsburgh támadófala ugyanis ritkán hagyja az ilyen védőket fickándozni, a Steelers azért nem egy Bills, vagy Colts, itt kőkemény pofonokat is kaphat majd Watt.

Tipp

016. Pittsburgh – Houtson, 1 (1.61) - Tippmix

Márpedig ha Watt nem tud mit csinálni, akkor könnyen elmehet a meccs. Mi is erre számítunk, Ryan Fitzpatrick és a Houston támadói messze nem elegek ahhoz, hogy a Pittsburgh szedett-vedett védelmét szétcincálják. Egy kevés pontos, kőkemény mérkőzésre van kilátás, ahol erősen valószínű a hazai győzelem. A Pittsburgh nem arról híres, hogy az ilyen fontos meccseket elbukja a Heinz Fielden.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!