<>

 
 
 
A Brighton az új menedzserrel nem teljesít rosszul, ám az Arsenal szerintünk most nagyon egyben van. Győznek az ágyúsok!
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

1.47

Bátor kettest húzunk a 248-as Tippmixmeccsen

A Brighton az új menedzserrel nem teljesít rosszul, ám az Arsenal szerintünk most nagyon egyben van. Győznek az ágyúsok!
Angol FA-kupa
Brighton – Arsenal
Vasárnap, 17:00 óra

Chris Hughton menedzser érkezése jót tett a kék-fehéreknek. A Brighton ugyan még nem tudott sok pozíciót javítani korábbi helyezésén, viszont pontszámban legalább már ellépett a hátsó régió tagjai elől. A társulat rengeteget remizik, már 11 iksznél járnak Ince-ék. Négyből három bajnokit behúztak a fiúk, az FA Kupában pedig a Brentfordnál nyertek simán. A középpályán lesz két hiányzó, egy csatár is sérült, viszont az egyik belső védő letöltötte eltiltását a héten, így visszatérhet. A kezdőben kaphat helyet az Ipswich ellen duplázó luzitán Teixeira.

248. Brighton - Arsenal, 2 (1.47) - Tippmix

az Arsenal egyre jobb formát mutat, az ágyúsok a múlt hétvégén a Citynél tudtak diadalmaskodni. A londoniak fel is jöttek az 5. helyre, és a dobogó most már elérhető távolságban van. Az idegenbeli teljesítményükön lenne mit kozmetikázniuk Öziléknek (5-3-4), igaz, hogy a legutóbbi négy túrájuk közül csak egyet veszítettek el a piros-fehérek. Az első körben a Hull látogatott az Emirates-be, és Giroudék simán, 2-0-ra verték a tigriseket.

A keretben egyre kevesebb a sérült: Arteta, Wilshere, Debuchy nem lesz, Welbeck talán. Arsene Wenger minden bizonnyal pihenteti majd Alexis Sanchezt, így Giroud mögött a Walcott, Özil, Campbell trió kezdhet.

Illene már egy kupát nyernie az Arsenalnak... A londoniak egy éve szinte napra pontosan a Brighton otthonában szerepeltek FA Kupa mérkőzésen. Akkor 2-3 lett a vége. Ma is a vendégeket látjuk esélyesebbnek, szerintünk az ágyúsok kivívják a továbbjutást! Tippünk tehát: 2-es!

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!