<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

1.94

Ismét pályán a gólgyáros ausztrálok

Ausztrália a héten már okozott egy kellemes meglepetést, 2-2-re végzett Németország ellen. Most Macedóniával is gólgazdag meccset játszhat.
Válogatott mérkőzés
Macedónia - Ausztrália
Hétfő, 21:00 óra

Macedóniának immáron csak matematikai esélye maradt arra, hogy megcsípje a harmadik helyet csoportjában. Igaz, erre eddig sem mertünk volna fogadni, de a pénteken, hazai pályán elszenvedett 2-1-es vereség Fehéroroszország ellen, az végképp betette a kaput. A csapat egyedül Luxemburggal volt képes felvenni a versenyt, pedig nem is lenne rossz csapat. Idegenben még Spanyolországnak is tudott gólt lőni a gárda. Most viszont muszáj lesz valamit javítani a renomén a hazai szurkolók szemében. Valószínűleg lesz néhány változtatás és támadó felfogásban lép majd a pályára Macedónia.

Akárcsak Ausztrália, amelytől a vb óta joggal várhatjuk a gólgazdag meccseket. A brazil tornával együtt 15 meccsből nyolcat játszottak le úgy, hogy legalább három gól esett a meccseiken. Ha belevesszük, hogy négy under meccs ebből a komoly téttel bíró Ázsia Kupán – főleg annak egyenes kieséses szakaszán – történt, akkor már tényleg bíztató a mai találkozóra nézve. Ausztrália nagyon jó kis csapattá érett, ezt bizonyította szerdán is, amikor Németországban 2-2-es döntetlent játszott a házigazdával, még vezetett is vagy fél óráig. Itt is várhatóak cserék ahhoz a meccshez képest, de azért a legjobb támadók, Leckie, Jedinak és Troisi biztosan szerepet kapnak majd.

Tipp

056. Macedónia – Ausztrália, 2.5 gól felett (1.94) - Tippmix

Ausztráliában tehát benne vannak a gólok és most a becsületért küzdő macedónok is haraphatnak. Nagyon vendégre hajlik a mérkőzés, de elsősorban a gólok a legbiztosabb választás szerintünk.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!