<>

 
 
 
Új seprű jól seper - tartja a mondás, és ez igaz lehet a ma esti Osasunára is, amelynek kispadján Javi Garcia menedzser most mutatkozik be hazai pályán.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

2.00

Első pontjaira hajt az Osasuna

Új seprű jól seper - tartja a mondás, és ez igaz lehet a ma esti Osasunára is, amelynek kispadján Javi Garcia menedzser most mutatkozik be hazai pályán. A pamplonaiak eddig mind a négy meccsüket elveszítették, itt az idő javítani az Elche ellen.
Spanyol bajnokság
Osasuna-Elche
Péntek 21:00 óra

Nehéz szavakat találni az Osasuna eddigi bajnoki szereplésére. A pirosmezesek ugyanis mind a négy eddigi találkozójukat elveszítették. A csapat már tavaly is csak éppen hogy bent maradt az élvonalban (három ponttal előzték a már kieső Mallorcát). A gárda ugyanott folytatta ahol tavasszal abbahagyta, otthon kikaptak a Granadától (1-2), idegenben a Bilbaótól (0-2), ismét otthon a Villarealtól (0-3), ami már sok volt a vezetőségnek, két év után kirúgták Mendilibar edzőt és a helyére Javi Garciát nevezték ki. Az új menedzsernek a Getafe ellen kellett volna javítania idegenben, és hiába vezettek, végül kikaptak 2-1-re. Az Osasuna viszont sokkal jobban játszott, mint korábban, többet birtokolták a labdát és többet is lőttek kapura. Hazai pályán kötelező nyerniük az újonc Elche ellen. A sérülésből visszatérő védő Marc Bertran a klub honlapjának elmondta: képesek megverni az Elchét, és rendkívül nagy szükségük van a három pontra. Nem játszhat pénteken Echaide, de las Cuevas, Miguel Flano és Nino sem.

Ehhez persze a vendégeknek is lesz egy két szavuk. Az Elche sem nyert még idén, de mégis sokkal jobban áll a tabellán, mint az ellenfele. Bár az első fordulóban simán kikapott a Rayo Vallecano ellen 3-0-ra, azóta háromszor is döntetlent játszott (1-1 a Sociedad, 2-2 az Almeria, 0-0 a Valladolid ellen). Idegenben nem nagyon megy a csapatnak, hiszen az Almeria ellen is csak a 95. percben, óriási mázlival mentett pontot egyik legjobbja, a csatár Boakye révén. Az Elche eddig nem mutatott túl sokat a bajnokságban, többnyire a védekezésre épít, és sok meccsét mázlival hozza döntetlenre. Sérültek nincsenek, azonban erősen kérdéses, hogy a legerősebb keretet küldi-e pályára Fran Escribá edző, az Elche ugyanis a jövő héten a Real Madridot fogadja hazai pályán.

Tipp

Osasuna-Elche 1 (2.00) - Betclic

Az Osasuna igencsak rá van kényszerülve, hogy otthon tartsa mindhárom pontot, de nagyon kinyílni sem mer majd, hiszen ha még egyszer vereséget szenved, akkor olyan mélyre kerül, ahonnét rendkívül nehéz lenne kimászni. Az Elche persze szeretne minél jobban szerepelni, de fejben valószínűleg már a királyi gárdára gondol. Szerintünk ezt a meccset behúzza az Osasuna.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!