<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

Otthon hibátlan a Linz, ma is nyeretjük

Az osztrák másodosztályban a hetedik fordulót rendezik meg. A hazaiak fel akarnak jutni: 2012-ben megfosztották őket a Bundesliga-tagságuktól, azóta céljuk a visszakerülés. Ehhez pedig nyerni kell.
Osztrák másodosztály
LASK Linz – St. Pölten
Péntek, 18:30

Csakúgy, mint egy éve, egyelőre a harmadik helyen állnak a hazaiak, de épp úgy 13 pontosak, mint az előttük álló alakulatok. Négy győzelem mellett egy-egy döntetlen és vereség van a nevük mellett, otthon eddig hibátlanok: a bécsi FAC-t 2-1-re, a Klagenfurtot és az Austria Salzburgot 2-0-ra verték. A középpályás-soruk bombaerős: kiemelkedik Manuel Kerhe, aki három gólnál jár, és Thomas Hinum is kétszer betalált már. Kerhe az asszisztokkal sem fukarkodik: öt ponttal az Erste Liga kanadai táblázatának harmadik helyén áll. A csatárok közül Thomas Fröschl a legjobb, ő eddig kétgólos. Kilenc találatnál tart a gárda, ebből hatot már az első félidőben bepakoltak az aktuális ellenfeleknek. Mindössze négyet kaptak, de kettőt az utolsó negyedórában, így elsősorban a koncentrációjukon van javítanivaló.

A St. Pölten a legutóbbi évadban a középmezőnyben zárt, és most is ott áll. Hat bajnokin nyolc pontot szerzett: 2-2 győzelem, döntetlen és vereség szerepel a statisztikájában. Idegenben érzik otthon magukat, hiszen a megszerezhető kilenc egységből hatot vendégként gyűjtöttek be. A Liefering otthonában még kikaptak, de Lustenauban (1-0) és Kapfenbergben (3-1) is győztek. Idegenben 4-4-1-1-es hadrendben játszanak: az ék pozíciójában a spanyol Daniel Lucas Segovia várja a labdákat: a csapat 8 góljából kettőt ő szerzett. A St. Pöltennél is remek a középpálya: Lukas Thürauer élete szezonját játssza, hiszen hat meccsen már három gólnál tart.

06584. LASK Linz – St. Pölten, 1 (1.50) - Tippmix

Rakkolós, sokfutásos meccset várhatunk, otthon azonban a LASK nem kegyelmez, elveri a vendégeket. Hazai sikert várunk, ez a linzer nem fog ízleni a sárga-kék-pirosaknak.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!