<>

 
 
 
A Valencia és a Zenit is volt már jobb formában, most a hazai pálya előnye dönthet...
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

1.73

Csábító oddsért hazait fogadunk a BL-ben

A Valencia és a Zenit is volt már jobb formában, most a hazai pálya előnye dönthet. 1.73-ért sima 1-est fogadunk.
Bajnokok Ligája
Valencia - Zenit
Szerda, 20:45

A H-csoportba a két együttes mellett a Lyon és a Gent nyert besorolást - összességében kiegyensúlyozott a mezőny, egy világklasszis csapat sem kerül ebbe a kvartettbe. A főtáblára jutásért a spanyolok a Monacót búcsúztatták: 3-1-re nyertek otthon, így idegenben belefért a 2-1-es vereség.

A Valencia nem kezdte jól a bajnokságot, az első két fellépésén remizett, pedig nem nagyágyúkkal találkozott. Aztán a 3. fordulóban végre megszületett az első siker: Gijonban egészen a találkozó ráadásáig kellett várni Alcacer találatára, amely három egységet eredményezett (0-1). Nuno Espirito Santo vezetőedző már nagyon várta a sikert, s mint fogalmazott, csak is a munkában hisz, ha a játékosok úgy dolgoznak, mint eddig, akkor pedig jönnek az eredmények is. A denevéreknek lesznek hiányzói: a kapus Diego Alves, valamint a bekk Matthew Ryan még nem lép pályára ma este, André Gomes már csereként pályára lépett a hétvégén, így a keretben már ő is ott lehet.

A Zenitnél nincs jó hangulat, és ez meg is látszik a szentpéterváriak produkcióján. A gárda vezetőedzője, a portugál Andre Villas-Boas már többször kérte kontraktusa felbontását a menedzsmenttől, de mindhiába, vélhetően anyagi megfontolásból. A kékek csak a 3. helyen állnak a pontvadászatban, lemaradásuk immár hat egység a listavezető CSKA-val szemben. Egy beszédes adat: tavaly az egész bajnokságban háromszor kaptak ki Witselék, most mát kétszer égtek, ráadásul otthon. A hét végén a listavezetőnél jártak Hulkék, és értékes 2-2--es eredményt értek el. A különbség tehát nem nőtt, igaz, nem is csökkent...

Az oroszok kerete erős, minőségi légiósok mellett hazai válogatottak szerepelnek a gárdában. Ami feltűnő, hogy a korábbi évekhez képest sok gólt kapnak Anyukovék. A két hetes szünetben Garay kihagyta az argentin válogatottban való szereplést kisebb sérülésre hivatkozva, a bekk ugyanakkor már játszott Moszkvában, így ma is ott lesz a keretben.

04797. Valencia - Zenit, 1 (1.73) - Tippmix

A Mestallában nem könnyű győzni, ráadásul a Zenit most nincs is csúcsformában. A hazaiak lendületes játékkal legyőzhetik a vendégeket. Tippünk: 1-es!

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!