<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

Ezért ne fogadj soha a saját meccsedre!

A Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottsága három évre eltiltotta a szakmai tevékenységtől Horváth Csaba játékvezetőt, aki több alkalommal is az általa vezetett meccsekre fogadott az előző idényben.

A bizottságnak, mint elsőfokú hatóságnak a döntését, amely ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, a sportági szövetség a honlapján hozta nyilvánosságra csütörtökön. A Szerencsejáték Zrt. júliusban jelezte az MVLSZ-nek, hogy az egyik élvonalbeli játékvezető a saját maga által vezetett mérkőzésekre kötött internetes fogadásokat. A később megnevezett Horváth Csaba ellen fegyelmi eljárás indult, amelynek során - amint azt Deák Péter, a bizottság elnöke a honlapnak elmondta - a játékvezető elismerte korábbi cselekedetét, együttműködő volt.

További adatgyűjtést követően a fegyelmi testület lezárta az eljárást – írta az MTI. A szerdai tárgyalás során - áll a közleményben - "Horváth Csaba ismételten és változatlan tartalommal elismerte azt a tényt, hogy cselekedetével fegyelmi etikai vétséget követett el". A játékvezető ugyanakkor hozzátette, hogy csekély pénzösszegekben történt a fogadás. Kiemelte, hogy magyarázatot nem tud adni cselekedetére, amely szerinte nem befolyásolta az aktuális mérkőzéseket.

A fegyelmi bizottság álláspontja szerint lényegtelen az összegszerűség, lényeges viszont, hogy a játékvezető olyan cselekménysorozatot valósított meg - általa is elismerten -, amely csorbította a vízilabda sportág hírnevét.

 
 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!