<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

1.65

Veretjük a német kiesőjelöltet

Nincs mese: a tavaly még élvonalban szereplő Paderborn idén már a másodosztályban is a kiesés ellen küzd, de szerintünk a Lipcse ellen még pontot sem szereznek pénteken.
Német másodosztály
Paderborn - RB Leipzig
Péntek, 18:30 óra

Nagyot változott a világ a Paderbornnal. A kék-feketék tavaly még az élvonalban vitézkedtek, most viszont már a másodosztályú létük a tét. A gárda alaposan meggyengült tavalyhoz képest, már túlestek egy edzőváltáson, ám olybá tűnik, a korábbi nagyszerű középpályás, Stefan Effenberg sem tudja kivezetni a válságból az alakulatot.

Jelenleg a társulat mindössze a 16., osztályozós helyen áll, 22 fellépésen 18 egységet gyűjtve. Wahlék otthon gyengék, mutatójuk a Benteler-Arénában 2-5-4. Ami a formájukat illeti, arról mindent elmond, hogy október közepe óta képtelenek nyerni, 2016-ban saját közönségük előtt kapituláltak csúnyán a Kaiserslauternnek szemben (0-4), amit egy bielefeldi iksszel (1-1) igyekeztek rendbe hozni. A helyzetük nagyon necces, ugyanis a mögöttük lévő 1860 Münchent csak 3 ponttal előzik meg - egy-két botlás már a kieső helybe kerülhet. A keret ezúttal sem lesz teljes, két futballista fogadási botrányba keveredett, így Saglik és Lakis, két jó támadó is eltiltott lesz. Ugyancsak a támadószekcióból marad ki a sérült balszélső, Bickel.

11847. Paderborn - RB Leipzig, 2 (1.65) - Tippmix

A Lipcse vezeti a német másodosztályt, Ralf Ragnick alakulata 47 egységet számlál már, előnye a 3. Nürnberggel szemben immár 9 pont. Idegenben sem gyenge a Red Bull által szponzorált csapat, hét siker mellett háromszor ikszeltek, és csak a St. Paulinál kaptak ki. Ez volt a legutolsó túrájuk a fehér-pirosaknak, de a kudarcot a múlt hétvégén már feledtették az Union Berlin kiütésével (3-0). A legtehetősebb Bundesliga II-es brigád célja egyértelműen a feljutás, ennek megfelelően is igazoltak a nyáron. A keretben mindössze egy kapus sérült - így Gulácsi állhat a góllvonalon -, egy befejező csatár, az amerikai Boyd már bekapcsolódott a közös munkába.

Az egyik oldalon kudarcok, eredménytelenség, rossz hangulat, a másokon sikerek, bizonyítási vágy, önbizalom. Azt gondoljuk, hogy csakúgy, mint ősszel, ezúttal is Forsbergék nyerik meg a találkozót. A pontok Lipcsébe kerülnek! Tippünk így: 2-es!

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!