Használjuk ki, hogy romokban a Real Madrid
Eibar - Real Madrid
Szombat, 16.15 óra
Noha az elmaradt meccse miatt még mindig lépéselőnyben van, az utóbbi hetekben mutatott botladozásai okán már közel sem a Real Madrid a LaLiga legnagyobb favoritja. Búcsú a Spanyol Kupától, vereség Valenciában, majd hazai pontvesztés a Las Palmas ellen – úgy fest, nem klappol minden a Zidane-csapatnál. Ráadásul szombat délután a meglepően jól teljesítő Eibar pályáján szerepel a fővárosi együttes, a tetejébe sztárok egész sora kénytelen kihagyni az összecsapást.
Ami a házigazdát illeti, a 11-6-8-as mutató zseniálisnak mondható a „kiscsapattól”, amely otthon különösen veszélyes, hiszen a megszerzett 39 pontja közül 26-ot szállított az Ipurúa-stadionban.
Az eddigi 13 ellenfele közül nyolcat legyőzött otthon az Eibar, és a forma is rendben van, hiszen az utóbbi hetekben elvérzett a Depor (3-1), a Granada (4-0) és a Málaga (3-0) is. Nem lesz teljes a házigazda sem, ugyanakkor bizonyára növeli az önbizalmat a tavaly októberi párharc, amikor az Eibar a Bernabéuból is elhozott egy pontot (1-1). A 25 bajnokin összehozott 41 találat elismerésre méltó, ráadásul a Real Madrid védelme nagy jóindulattal sem nevezhető stabilnak.
28445. Eibar - Real Madrid, mindkét csapat szerez gólt (1.55) – TippmixPontosan nem tudni, mit vált ki a vendégekből a felforgatott összeállítás, mindenesetre tény: Bale és Morata mellett Ronaldo és Varane sem szerepelhet. A hosszú kihagyás után remek formában visszatérő Gareth Bale sérülés és eltiltás miatt nem állhat a szakvezető rendelkezésére, míg Álvaro Morata ötödik sárga lapja miatt szintén kényszerpihenőn van egy bajnoki erejéig. Hozzájuk csatlakozhat Cristiano Ronaldo, aki a Marca értesülései szerint kihagyta a pénteki első edzés, és nem is kel útra a csapattal, ugyanis nem kockáztatják, hogy kisebb sérülésére rásérüljön a zsúfolt bajnoki hajrá, illetve a BL-visszavágó előtt.
A Real Madrid természetesen a „tarcsival” is jó lehet legalább egy gólra, már csak azért is, mert a legutóbbi 45 mérkőzésén mindig betalált. Úgy véljük, az Eibar sem marad adós, vagyis látunk fantáziát a gólváltásban.