Óriási baki: bajba kerül a Skenderbeu?
Crusaders - Skenderbeu Korca
Kedd, 20:45 óra
Az eredmény alapján nagyon simán nyert odahaza az első meccsen az albán Skenderbeu Korca az észak-ír Crusaders ellen. Az odavágó 4-1-el ért véget, de korántsem volt ilyen egyértelmű a képlet. Sokáig ugyanis csak 2-1-re vezetett a Korca, végül a hosszas utazás után pályára lépő észak-írek elfáradtak, kaptak még két gólt. Most viszont a Crusaders van otthon és a Skenderbeu volt kénytelen átutazni Európát, ami igencsak kalandosra sikeredett.
A klub egyik vezetője ugyanis véletlenül Írországba és nem pedig Észak-Írországba kérte a vízumokat. A csapat hétfő reggel még Párizsban volt, hogy az ottani brit követségen szerezzék be a szükséges papírokat, de ez néhány játékos és a stábtag esetében még mindig nem sikerült. Fölmerült az is, hogy elhalasztják a meccset, de ez már eleve kacsának tűnt. Viszont azt már most leszögezhetjük: nem lesz ez könnyű mérkőzése az albán gárdának.
Főtipp |
Melléktipp |
A Crusaders ugyanis valószínűleg nekiesik a fáradt és jó eséllyel zavarodott vendégeknek. A nyílt küzdelemből pedig kisülhet egy jó kis adok-kapok, sok-sok góllal, amiből mi szívesen profitálnánk.