Kedvenc riválisa ellen vigasztalódhat a Barca
Barcelona – Atlético Madrid
Kedd, 20:45 óra
A Real Madridtól elszenvedett bajnoki vereség (1-2) után, azaz nem a legjobb előjelekkel várja a címvédő FC Barcelona a nagy rivális Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első, keddi mérkőzését.
A katalán együttes március közepéig imponáló magabiztossággal menetelt valamennyi fronton, a BL-ben könnyedén jutott a nyolc közé, a Primera Divisiónban pedig már szinte eldöntötte a bajnoki cím sorsát. Ugyanakkor az utóbbi hetekben kicsit visszavett a tempóból a gárda, amely számára nem csupán az lehet intő jel, hogy szombaton vezetésről bukta el 2-1-re az El Clásicót, hanem az is, hogy két héttel korábban a Villarrealt 2-0-s vezetés után „engedte” pontot szerezni.
Luis Enrique edző nem győzte hangsúlyozni, hogy a 39 veretlen csata (32 győzelem és hét döntetlen) után elszenvedett zakó már a múlt, előre tekint, hiszen újabb fontos derbi vár a katalánokra. Aleix Vidal nem játszott a Real ellen, és kihagyja a keddi BL-negyeddöntőt is, ugyanis combsérülést szenvedett. A spanyol jobbhátvéd Jérémy Mathieu és Adriano után a harmadik barcelonai védő, aki kidőlt a sorból.
Minden bizonnyal csak a kapus poszton lesz változás a Barca kezdőjében (Bravo helyett Ter Stegen), vagyis pályára lép Messi, Suárez és Neymar, és nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy ismét egyszerre betlizzen a mágikus trió. A Barcának mostanság nagyon megy a Simeone-csapat ellen: a legutóbbi hat találkozót – három-három otthon és idegenben – egyaránt megnyerte. Jó tipp lehet az 1-est kombinálni a gólokkal (2,5 fölött), ám mi inkább azt mondjuk, a feltüzelt házigazda nekiront Gabiéknak, és ennek már az első félidőben meglesz az eredménye.
28562. Barcelona – Atlético Madrid, félidő 1, vége 1 (2.00) – TippmixAmi az Atlético Madridot illeti, a csapat a második helyen áll a spanyol bajnokságban, hat ponttal lemaradva a Barca mögött, s egy önbizalom-növelő győzelem után készül a kedd esti barcelonai odavágóra. Diego Simeone tanítványai tőlük szokatlan módon valóságos gólparádét rendeztek szombaton a Betis ellen, melynek kapuját ötször vették be.
A két gárda a BL-ben eddig egyszer, a 2013-14-es szezon ugyanezen szakaszában csapott össze egymással, s akkor a madridi együttesnek sikerült búcsúztatnia jóval esélyesebb riválisát, majd meg sem állt a fináléig.
Az orvosok egészségesnek nyilvánították, így pályára léphet Diego Godín, az Atlético uruguayi középhátvédje, rossz hír viszont a fővárosiak számára, hogy José Giménez, Tiago Mendes és Óliver Torres nem tudja vállalni a játékot.