1.50
A Krasznodar kiütheti a Fradi-verő Tiranát
FK Krasznodar - Partizani Tirana
Csütörtök, 18:30 óra
Oleg Kononov jó kis csapatot rakott össze Krasznodarban. A gárda májusban az előkelő negyedik helyet szerezte meg az orosz élvonalban. Hazai környezetben félelmetesen teljesítettek a zöldek, pontjaik zömét itt gyűjtötték. Augusztusban aztán ott folytatták Ariék, ahol tavasszal abbahagyták. Két hazai nyertes bajnoki után idegenben ikszeltek, így az élről várják a folytatást. Ami az El-selejtezőt illeti: a máltai Birkirkara ellen oda-vissza nyert a brigád. A keret nem lesz teljes, a védekező középpályás Mamajev és a brazil Wanderson sérülés miatt kihagyja a találkozót.
A Partizani a BL-ben kezdte az idei pályafutását, pontosabban az El-ben lejátszott egy mérkőzést, de miután az aktuális bajnokot, a Skenderbeut kizárták a sorozatból, így az elitligába került át. A Ferencváros ellen sikerrel vették a pirosak az akadályt, aztán a BL-szereplésüknek a Salzburg vetett véget. Most maradt az Európa Liga, és ismét egy nehéz ellenfél vár Adolfo Sormani legénységére. A tiranai együttesről sok jót elmondanánk, de nem nagyon tudunk. Szervezett csapat, de kevés az igazán kreatív focista a keretben. Ekuban, Fili és Vila egyaránt ügyes játékos, de messze vannak az európai élvonaltól. A bajnokság még nem kezdődött el, a gárda viszont a selejtezők miatt már régóta játékban van, A keretben egy bekk eltiltását tölti, egy szélső pedig sérült.
Tippmixen fogadható tipp
Sorszám | Kimenetel | Tipp | Odds |
15401 | H | Hendikep 0:1 | 1.50 |
A Krasznodar klasszisokkal erősebb alakulat, és ezt ma hazai pályán érvényre is juttatja. Biztosak vagyunk az orosz sikerben, legalább kettő lesz közte a végén a Krasznodar javára. Tippünk így hendis H!