<>

 
 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

Használjuk ki, hogy romokban a vendégek!

Az ír másodosztályban a hazaiak a feljutásra gyúrnak. A vendégek nagyon tartalékosak lesznek, így ez is a vendéglátók mellett szól.
Ír másodosztály
UC Dublin – Shelbourne
Péntek, 20.45

Az UCD 28 egységgel a harmadik helyről várja a játéknapot - a listavezető négy ponttal állt jobban a 15. forduló után. Az együttes hazai környezetben 4-1-2-es mérleget hozott össze eddig, formája szeszélyessé vált: az utolsó három mérkőzésén mindhárom kimenetelt produkálta, június első napján a Cabinteely stadionjában emberelőnyben is csak pontot tudott menteni. A fiataloknak van esélyük az osztályváltásra, ehhez viszont otthon masszívabban kell teljesíteniük. És még valami: eddig épp’ a közvetlen riválisaitól szenvedte el vereségeit a piros-kék alakulat - ezen is változtatnia kellene Collie O'Neill társulatának. Ma egy középpályás és egy bekk nem lehet ott a többiekkel sérülés miatt.

Az egykor szebb napokat megélt Shelbourne évek óta csak a másodosztályban senyved, és bizony ott sem meghatározó csapat. Az elfogadható rajt után mély gödörbe került, így a nyolcas mezőnyben jelenleg csak a hatodik helyén áll 16 ponttal. Vendégként nem meggyőző, statisztikája mindössze 2-1-4. A formája rettenetes, és a keret tovább gyengült. Eladtak egy kezdő középpályást, egy másik eltiltását tölti, egy szélső pedig lesérült - három alapembert nehezen lehet pótolni ilyen szűkös állományból.

13226. UC Dublin - Shelbourne, 1 (1.80) – Tippmix

Az UC Dublin mostanában mindig legyűri a 13-szoros ír bajnokot: a legutóbbi hat (!) randevújukat egyaránt az egyetemisták nyertek. Péntek este sem várható meglepetés, tippünk szerint otthon maradnak a pontok.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!