1.57
Elvérezhet Skóciában az izlandi bronzérmes
Motherwell - Stjarnan
Csütörtök, 20:45 óra
A Motherwell tavaly 3. helyen zárta az alapszakaszt a skót élvonalban, azonban a rájátszásban előzni tudott, így ezüstöt szerzett végül. Jó erőkből álló együttes, főként odahaza vitézkedik a bajnokságban is: az alapszakasz során 11-1-4 mérleget produkált otthon, majd a rájátszásban veretlen tudott maradni hazai közönség előtt. A házi gólkirályt Sutton személyében megtartották (38/22), viszont távozott egy 4 illetve egy 9 gólos csatár. A középpályán még erősítésre is futotta a nyáron, egy kezdő védő távozott a hátsó alakzatból. Idén is cél a dobogó, illetve az európai kupaporondon a lehető legtovább jutni. Eddig egy felkészülési meccsen vannak túl, a Fulham ellen 2-0-ra kaptak ki. A Motherwell tavaly is szerencsét próbált az El-selejtezőkben, akkor az orosz Kuban ellen kettős vereséggel estek ki.
A Stjarnan tavaly 43 ponttal bronzot szerzett Izlandon, a KR-t nem tudták megszorongatni, viszont az ezüstről csak 4 ponttal maradtak le. Vendégként azért még a nem túl acélos izlandi ligában is sebezhetőek voltak tavaly 4-3-4 mérlegükkel. A bajnokság 2014-es idénye jelenleg is tart és 11 forduló után 23 ponttal a 2. helyen áll az együttes - egyelőre még veretlenek. A 2013-as csapatból három védő, két középpályás (köztük egy 9 gólos) távozott, a támadósort pedig pár fiatallal sikerült megerősíteni. A gárda nem rendelkezik komoly rutinnal az európai kupaporondon, amely rendre nem szokott jó előjel lenni, ennek ellenére az előző selejtezőkört simán hozták a walesi Bangor ellen kettős győzelemmel (4-0 4-0).
Tipp: Motherwell - Stjarnan, 1 (1.57)Nem titkoltan a Motherwell sikerét várjuk a selejtező első meccsén annak ellenére, hogy a vendégek már játékban vannak, hiszen az izlandi liga javában zajlik. A Motherwell kerete lényegesen erősebb, fizikálisan edzettebb együttes. Azt várjuk, hogy a kemény brit futballt játszó és odahaza rendre erős Motherwell az első meccsen megfekszi az izlandiak gyomrát!