Bevállalod? Három tippel 12.44-es odds
Nagy szorzók, húzós oddsok: itt a helyed, ha nem félsz kockáztatni. Ebbe a csokorba kifejezetten merész tippek kerültek, de, amint tudjuk, bátraké a szerencse! Csípjünk meg együtt minél több kövér oddsot!
00441. Internacional - Gremio, X (2.90) - brazil bajnokság, 16:00Rangadót rendeznek a brazil A-osztályban: a negyedik fogadja a második helyezettet. A házigazda 20 pontos, otthon 4-1-1-es statisztikával rendelkezik. Nem rúg sok gólt, de nem is kap sokat. Az elmúlt hetekben visszaestek a pirosak, lejátszottak négy bajnokit, és egy döntetlen mellett háromszor is kikaptak. A Gremio 21 pontos, viszont idegenben nem igazán megy a csapatnak. Egy győzelem mellett háromszor döntetlenezett, kétszer pedig kikapott. Két vesztes mérkőzés után nyertek újra (Santos, 3–2), így jöttek fel újra a dobogóra. Az elmúlt két egymás elleni összecsapásuk nem hozott gólt. Ma is kevés találat várható, de az iksz szorzója kecsegtetőbb.
03306. Lahti - Kuopio PS, 1 (1.95) - finn bajnokság, 17:30A finn bajnokságban a nyolcadik fogadja a harmadik helyezettet. A nagy távolság viszont pontokban nem érződik, a hazaiak 19, a vendégek 21 pontosak. A Lahti otthon erős, statisztikája 5-1-1, az elmúlt öt bajnokijából csak egyet veszített el, a kupának az elődöntőben intett búcsút. A KuPS pontjai többségét otthon gyűjtötte, vendégként két győzelem és egy döntetlen mellett háromszor is kikapott. Jellemzően kevés gólos mérkőzéseket játszik, a védelme stabil, és a formája sem nevezhető rossznak. A fekete-fehérek ma érvényesíthetik a hazai pálya előnyét, és legyőzhetik idegenben nem túl acélos ellenfelüket.
05181. Franciaország - Izland, mindkét csapat szerez gólt (2.20) - Eb-negyeddöntő, 21:00Az elődöntőbe jutás a tét a házigazda francia válogatottnak, amely a torna meglepetéscsapatával, Izlanddal csap össze az Európa-bajnokságon. Mindkét gárda veretlenül várja a negyeddöntőt. Szoros, kiélezett küzdelemre számítunk, hiszen az izlandiak már sokszor bizonyították, bárkit képesek megszorongatni. Ráadásul eddig minden meccsen eredményesek voltak, pedig Magyarország, Portugália, Ausztria és Anglia volt az ellenfél.
A franciák védelme azonban nem mindig áll a helyzet magaslatán, mindössze Albánia és Svájc ellen tudták megúszni kapott gól nélkül. A franciák számára kulcsfontosságú a győzelem a hazai rendezésű kontinenstornán, ám úgy véljük, nem marad érintetlen Hugo Lloris kapuja sem.