Bevállalod? Északról szállítjuk a kövér szorzókat
Nagy szorzók, húzós oddsok: itt a helyed, ha nem félsz kockáztatni. Ebbe a csokorba kifejezetten merész tippek kerültek, de, amint tudjuk, bátraké a szerencse! Csípjünk meg együtt minél több kövér oddsot!
12890. Aalborg - OB Odense, 1 (1.95) - dán bajnokság, 19:00Az ötödik helyen álló Aalborg a kilencedik Odense csapatát fogadja a dán bajnokság harmadik fordulójában. A hazaiak döntetlennel kezdték a szezont, majd a az előző fordulóban a Randers ellen javítottak (1-0). A vendégek mindkét meccsükön ikszeltek. A felkészülési időszakot hasonlóan zárták az együttesek. Az Aalborg három barátságos találkozóval készült a szezonra, ebből mindössze egyet tudott megnyerni, a Nordsjaellandot 2-1-re verték.
A vendégek eggyel több meccset vívtak, s egy-egy győzelem és vereség mellett két döntetlen volt a mérleg. Jó hír mindkét csapat számára, hogy nincs hiányzó, így mindkét gárda a legerősebb összeállításban léphet pályára. Az előző idényben Odense a bajnokságban mind a hat pontot begyűjtötte riválisa ellen. Most azonban úgy gondoljuk, a hazaiak revánsot vesznek és megnyerik a találkozót.
18945. Kalmar – Djurgarden, 2 vagy 3 gól születik (1.90) – svéd bajnokság, 19:00A svéd bajnokság 16. fordulójában a 12. fogadja a 14. helyezettet. A 18 pontos Kalmar otthon közepesen szerepel, statisztikája 2-3-2, a formája pedig a júliusi újrakezdés óta kiszámíthatatlan. Pontot szerzett hazai környezetben az AIK ellen, döntetlent játszott Malmőben, a kettő között viszont kikapott a sereghajtó Gefle vendégeként. Gólokat mindannyiszor rúgott.
A Djurgarden részére eddig rémálomszerű az idei szezon, csak a Falkenbergs és a Gefle áll mögötte a tabellán. Csak tizenöt pontja van, még nem játszott döntetlent a mostani kiírásban. Idegenben 2-0-6 a mérlege, és nincsen jó formában. A házigazda az esélyes, de inkább a 2-3 gólban van nagyobb fantázia.