1.55
Ezt a hétfői tippet semmiképp se hagyd ki!
Sundsvall - Hammarby
Hétfő, 19:00 óra
A Sunsdvall egészen jól kezdte a bajnokságot: május közepéig minden rendben ment, utána viszont megszakadt valami. Azóta két meccset nyertek, egyet ikszeltek, hatszor pedig kikaptak. Az utolsó két bajnokijukon pont nélkül maradtak, így egy cseppet sem meglepő, hogy 22 egységükkel immáron csak a 10. pozíciót foglalják el a svéd élvonalban. Otthonukban, a Norrporten Arénában negatív a mérlegük (3-1-4), gólkülönbségük ezzel szemben 14-12. Utolsó hazai sikerüket május közepén aratták - nem mostanában tehát. Roger Franzen alakulatának visszaesésében nagymértékben közrejátszott az a tény, hogy két gólerős támadójukat eladták: egyiküket a Grashoppersnek, a másikukat épp mai riválisuknak. Hogy tetézzük a bajt, egy védekező középpályásuk eltiltott lesz, egy jobboldali középpályásuk és egy védőjük pedig sérült...
A Hammarby a 20 ponttal a 12. helyen áll, de volt már rosszabb pozícióban is a zöld sereg. A hullámzó, pontosabban gyengébb kezdés után az utolsó hat bajnokijukon megemberelték magukat Nanne Bergstrand tanítványai: ebben a periódusban 3-1-2-es sorozatot toltak, az elmúlt két találkozójukat pedig egyaránt megnyerték. Nyugalomra azonban semmi ok, ugyanis a 14., már osztályozós Djurgarden a játéknap előtt 18 pontnál járt... A brigád vendégként 2-1-5-ös mutatóval rendelkezik, gólkülönbsége 13-18 - minden fellépésükön betaláltak Israelssonék. Jó hír, hogy a keretben egy középpályáson kívül mindenki bevethető.
Tippmixen fogadható tipp
Sorszám | Kimenetel | Tipp | Odds |
14798 | V | Több, mint 2.5 gól | 1.55 |
A Sunsdsvall over/under mutatója 11/6, a Hammarbyé 12/5, ősszel mindkét fél betalált (1-1). Ma meglepetést szimatolunk, szerintünk nem kap ki a vendég alakulat, ám a találatokban biztosabbak vagyunk. Tippünk így: +2.5!