Tippmixtippek: holland és francia gólok, svájci hazai
A jól ismert rovatban már reggel jelentkezünk néhány megfontolásra érdemes tippel. A mérkőzéseket, az ötleteket kizárólag a Tippmixkínálatból válogattuk össze, az események elé beírtuk a sorszámot. A meccsek bekerülnek az értékelő táblázatunkba, így ott ellenőrizheted a tippek hatékonyságát. A forma új, a szlogen a régi: fogadjunk, hogy nyersz!
07798. FC Zürich - Xamax, 1 (1.55) - svájci másodosztály, 19:45A svájci másodosztályban rangadót rendeznek: a forduló előtt mindkét csapat tíz ponttal (3-1-0) állt, elfoglalva az első és a második helyet. Az FC Zürich májusban búcsúzott a Superligától, cél pedig egyértelmű: vissza kell jutni! A kékek eddig jól szerepelnek, mindkét hazai mérkőzés nullra nyerte a gárda. A kupában is simán továbbjutott a legjobb harminckettő közé, tehát jó passzban várja a házigazda a rangadót.
A Xamax is jól rajtolt, otthonában száz százalékos, idegenben 1-1-0 a statisztikája. Az utolsó három tétmeccsét megnyerte, két bajnokit és egy kupameccset vívott meg sikerrel. Idegenben még gólt sem kaptak a bordók. A két, jó formában lévő együttes közül a hazaiak állománya erősebb, és a Letzigrund-on nem is lehet nagyon megszorítani.
05825. Ajax 2 - Fortuna Sittard, 2.5 gól felett (1.50) – holland másodosztály, 20:00Mindkét együttes jól futott neki az új évadnak: a Jong Ajax és a Sittard egyaránt két győzelemmel és egy döntetlennel áll a holland másodosztályban. A házigazda 1-1-e döntetlennel nyitott, aztán 4-1-re verte az Almerét, majd 5-2-re a Den Boscht. A vendégek két 2-1-es sikert arattak, és nekik is van 1-1-es döntetlenjük. Vagyis mindkét fél betalált az évad mindhárom bajnoki meccsén, és ez roppant biztató a tippünk szempontjából. Nem különben a legutóbbi idény egymás elleni összecsapásai: az Ajax második csapata 3-0-ra, valamit 2-1-re diadalmaskodott.
30885. Reims - Red Star 93, 1.5 gól felett (1.55) - francia másodosztály, 20:30Az előző szezonban még az első ligában játszott a házigazda. A piros-fehérek a másodosztályban nem kezdtek rosszul: otthon megnyerték a mérkőzésüket, idegenben kétszer döntetleneztek. Gólkülönbségük 2–1, tehát a védekezés nem rossz. A Ligakupából kiestek, de azon a meccsen tartalékosan szerepelt az együttes. A Red Star még vár az első góljára, két 0–0 után otthon kapott ki a Bresttől (0–3). A tabella alsó felében helyezkedik el, jó eséllyel a kiesés elkerüléséért küzd majd a gárda. A francia másodosztályban nem jellemző a sok találat, de azért jó eséllyel a Red Starnak is be kell előbb-utóbb találnia. A Reims az erősebb, győzelmi esélye van, de azért a +1.5-re kínált 1,55-ös szorzó is csábító. Egy próbát mindenképpen megér.