1.75
Szakadéknyi a különbség: fix 2-es?
Empoli - Lazio
Szombat, 20:45 óra
Az Empolit is a potenciális kiesőjelöltek között emlegették a szakírók a bajnokság kezdete előtt, és bizony néhány hónapig olybá is tűnt, hogy kínkeserves esztendő vár a kék-fehérekre. Aztán december közepén összekapták magukat Maccarónéék, és produkáltak azóta egy 3-3-3-as szériát. A Carlo Castellaniban 4-3-5-ös sorral rendelkeznek, optimizmusra adhat okot, hogy november vége óta lejátszott négy bajnokin nem kaptak ki saját létesítményükben. A formájuk mostanság hullámzó, a Torinóval remiztek két hete, a múlt vasárnap viszont könnyen megadták magukat az Internek (2-0). A keretben vannak hiányzók, Giovanni Martusciello vezetőedző nem számíthat két bekkjére, Andrea Costára és Pasqualra, ebbe a csapatrészbe viszont visszatérhet az eltiltását letöltő Bellusci, elől kérdéses a házi gólkirály, a grúz Mhedlidze szerepeltetése.
A Lazio 44 ponttal a 6. helyen áll, két vesztes mérkőzés után formába lendült, továbbjutott a kupában, nyert Pescarában, igaz, a tartalékos Milannal nem bírt hazai környezetben hétfőn (1-1). A kék-fehérek szép számmal termelik a gólokat, viszont a védelmük is sebezhető. Inzaghi mester alakulata idegenben azért közel sem olyan masszív, mint a fővárosban, mérlege 5-3-3. A szakmai stáb csak Marchetti kapusra nem számíthat sérülés miatt, egyébként valamennyi alapember bevetésre készen áll.
13120. Empoli - Lazio, 2 (1.75) - TippmixA két gárda között nagy a tudásbeli különbség, és ez ma megmutatkozik majd a pályán is. A Lazio esélyeshez méltóan megnyeri a mai ütközetet. Tippünk így: 2-es!