Hozhatja a hazait a motiváltabb Brugge
Club Brugge-Genk
Szerda, 20:30 óra
A belga bajnokság rájátszásában még rengeteg a kérdőjel. A Standard-Zulte-Anderlecht-Club Brugge négyesből még bármelyik odaérhet a dobogó legfelső fokára, az első és a negyedik között mindössze három egység a különbség. A 4. pozíciót foglalja el jelen pillanatban Michel Preud'homme együttese, amely az alapszakaszt a 2. helyen zárta, óriásit finiselve. A kék-feketék a play offot is jól kezdték, hintettek egy ötöst a Lokerennek, majd viszont jött két túra, amely nulla ponttal zárult (Anderlecht 3-0, Zulte 2-1). Most 35 egység áll a nevük mellett, ám ha nyernek De Sutterék, úgy beérik a listavezetőt.
Hazai környezetben, a Jan Breydel Stadiumban kimondottan erősek voltak Rafaelovék: 11-2-2-es sort produkáltak - bár az egyik kifosztójuk épp a Genk volt... Ehhez jön hozzá ugye a play off-ban aratott 5-1 a Lokeren ellenében. Szóval, nem egyszerű dolog Brugge-ben pontot szerezni...
Gudjohnsenék teljes kerettel készülhetnek, nincs eltiltott a keretben - erről számolt be a klub hivatalos honlapja. Mint ahogy arról is ott olvashattunk, hogy telt ház várja majd a csapatokat. A vezetőedző sikert vár az összecsapástól, és meggyőződése, hogy fanatikus szurkolótábora előtt nyerni is tud a gárda.
A Genk az utolsó fordulóban vívta ki a jogot a rájátszásra - 18 ponttal gyűjtött kevesebbet az alapszakaszban aktuális riválisánál. A rájátszást egy Zulte elleni hazai zakóval nyitotta, majd jött két iksz, egy Lokerenben, egy pedig otthon a Standarddal. A kékeknek nincs nagyon esélyük az előzésre, pontosabban csak egy pozíciót javíthatnak pozíciójukon - a Lokeren fogható be, ám a 4. helytől tisztes távolságban vannak Vossenék.
Emilio Ferrera legénysége a gyenge szezon végén kisebb bravúrt hajtott végre azzal, hogy bejutott a felsőházba. Ám nem érzünk többet a genkiekben...
Tipp
Club Brugge-Genk, 1 (1.60) - BetclicUgyan az alapszakaszban nyerni tudtak Goriusék Brugge-ben, ma nem érzünk erőt a vendégekben. A motivációs tényezők meghatározóak lesznek, így mi hazai sikert várunk!