1.68
Nagy falat lesz a Dinamo a bécsieknek?
Dagadhatnak az önbizalomtól manapság a Dinamo Zágráb játékosai, hiszen február 10-e óta (!) nem kaptak ki semmilyen kiírásban. Az azóta lejátszott 26 mérkőzésükből 21-szer nyertek! Fél éve kezdett szenzációs formájukat egyelőre tartják, hiszen hat forduló után vezetik a bajnokságot és eddigi két BL-selejtezőjüket is kettős győzelmekkel abszolválták. A luxemburgi Folát és a moldáv Seriffet is könnyedén ejtették ki (6-0-ás, illetve 4-0-ás összesítéssel), hazai pályán azonban mindkettőt csak 1-0-ra győzték le. A csapatnál a hírek szerint mindenki egészséges és eltiltott sincs, így Krunoszlav Jurcsics vezetőedző a teljes legénységét bevetheti a főtáblára kerülés érdekében.
Fő tipp: Dinamo Zagreb – Austria Wien, 1 (1.68) – Betclic Mellék tipp: Dinamo Zagreb – Austria Wien, 2,5 gól alatt (1.65) - BetclicAz Austria Wien az idei szezonban kettős arcát mutatja. A legutóbbi bajnoki fordulóban bár nyertek 5-0-ra a Neustadt ellen, de előtte meglepő döntetleneket hoztak össze, vagy épp 5-1-re páholta el őket a címvédő Salzburg. Eddig egy fordulót kellett játszaniuk a sorozatban és némi nehézség árán, de sikerült kiejteniük az izlandi Hafnarfjördurt (1-0, 0-0). Idegenben utoljára a már említett Salzburg elleni meccsen találtak be. Nehezíti a dolgukat, hogy két erősségük, a középpályás Alexander Gorgon és a védő Markus Suttner sem lesz ott Zágrábban. Előbbi sérülés, utóbbi pedig eltiltás miatt hagyja ki a meccset.
Az Austria még sosem jutott főtáblára a Bajnokok Ligájában, miközben a Dinamo nem is egyszer szerepelt a legjobbak között. Több tapasztalattal rendelkeznek, így nem várható, hogy megremeg a lábuk, különösen hazai pályán nem. Egy szoros hazai győzelemre van kilátás nem túl sok góllal.
Kedves jaja10! Nem tudok jobbakat, ezért nem is osztogatok. Egyébként meg félreértitek a mondandóm lényegét. Elismertem hogy túlzás volt az hogy abba kéne hagyni. Azt is leírtam hogy nem támadás (nem az itteni tippekkel buktam, nem emiatt írtam). Nagyon régóta figyelem róka munkásságát, és leírtam hogy eleinte parádé volt amit művelt. Azt is említettem hogy tetszenek a leírások és informatívak az elemzések. Egyszerűen mégis van egy banánhéj amin elcsúszik a dolog, és full más eredmény születik mint ami ki lett elemezve. Nyilván mindenki a saját felelősségére tippel, és nem az oldal hibája az hogy az adott meccs nem úgy sül el. Azért hagytam kommentet, mert igenis tetszik az oldal, pedig egy meccset nem találtam még el, amit itt olvastam. Túl sok a munka és a hasznos info ahhoz, hogy ilyen legyen a statisztika amilyen. Véleményem szerint rossz a meccsválasztás. De kövezzetek meg, no offense, a sportfogadó irodák ellen vagyok, ha ti is, akkor egy oldalon vagyunk.
Ne kesereddjetek el , nekem személy szerint nagyon tetszik az oldal, lesz ez jobb is.
Segíts nekünk, írjál jobbakat.
Aláírom, az hogy abba kell hagyni az túlzás, ahogy azt is hogy valóban rengeteg hasznos infót írtok. Nem is hálátlanságból írtam. Olyan érzésem van veletek kapcsolatban, mint amikor Fradi meccset nézek, megy az egykapuzás, szép játék, de nincs se lövés se gól, így győzelem sem. Talán rossz meccseket választotok ki elemzésre? Mert valami valahogy nem az igazi. Mint pl ez a mai Nice meccs, klassz az írás, jól össze van gyűjtve, de engem inkább lebeszélt a 2es fogadásáról, mintsem rá. Bár én fogyatékos vagyok ezekhez az európai kupameccsekhez :) Ami a napitutit illeti eleinte (meg a közepén) parádés volt, az utolsó pár hónapban viszont már mosolyogtató.
Mellesleg, ha épp nem is jön a tipp, rengeteg hasznos információt találsz az oldalon, amelyből csak rajtad múlik, hogy mennyit hasznosítasz. :)
Viszont az tény, hogy itt a gólok jöttek, a fő tipp, az 1-es nagyon nem...
Mert ez a tipp elment, azért még nem hagyjuk abba :) Ez pedig így túlzás. Mellesleg objektíven azért nem ment olyan rosszul az általad említett oldalon sem, persze, ott is voltak rosszabb napok és jobbak is. Verdasco nyert, az Arsenal-gólok is, a Chelsea-n az összes ajánlott tipp, a Schalkénál elment kettő, de az elmúlt napokban is bőven volt nyertes ajánlatunk.
Srácok!!!
Sürgősen abba kellene hagynotok ezt a tippadósdit. Nem bántás, de már a napitutiként sem működött. Ahhoz képest hogy alacsony papírforma oddsokról beszélünk siralmas a találati arány. Oké hogy mindenki a saját felelősségére teszi a tippeket, de ez nagyon nem megy...