1.50
Állhatja a sarat a luxemburgi védelem
Luxemburg - Fehéroroszország
Hétfő, 20:45 óra
A luxemburgi válogatott az elmúlt években nagy fejlődésen ment keresztül, most már rendre szereznek pontot a selejtezőkben a miniállam fiai, ám azért rendre az utolsó helyen zárnak a csoportjukban. Legutóbb 6 egységig jutottak a fiúk, 1-3-6-os sorukkal, az Észak-íreket verték otthon, rajtuk kívül hazai környezetben az azeriekkel remiztek. A nyár elején meglepő ikszet értek el az olaszoknál, a belgáktól csúnyán kikaptak, a minap pedig Kölnnel játszottak ikszet barátságos meccsen.
A fehéroroszok botrányosan gyengén szerepeltek a vébé-selejtezőn, utolsók lettek a kvintettjükben. Összesen 8 fellépésen 4 pontig jutottak, gólarányuk pedig 7-16 volt - tehát a támadók sem brillíroztak a sorozatban. A grúzokat tudták egyedül legyűrni, idegenben pedig valamennyi fellépésüket elveszítették. A gárda tavasszal barátságos mérkőzésen kikapott a bolgároktól, utána viszont ikszeltek Iránnal, majd Lichtensteint elverték, a napokban pedig a tadzsikokat küldték haza egy hatossal. Nem nagy neveket vertek tehát a fehér-zöld-pirosak, ugyanakkor azért ez a korábbi évekhez képest mindenképpen biztató eredménysor...
Tipp: Luxemburg - Fehéroroszország, 2.5 gól alatt (1.50) - TippmixproFutottak már össze a közelmúltban a csapatok, egyszer nyertek a luxemburgiak (Minszkben), 3-szor a fehéroroszok diadalmaskodtak két remi mellett. Ötször jött a -2,5-ös opció - és ebben látunk ezúttal is leginkább fantáziát. Szerintünk három gólig nem jutnak el a válogatottak, 1.50 körüli oddson érdemes behúzni az under opciót...