1.65
Ha Cagliari-meccs, akkor gólok!
Cagliari - Modena
Csütörtök, 18:00 óra
Hektikus szezont fut eddig a szárd brigád: a Serie A-ban eddig 13 forduló telt el, 11 egység áll a piros-kékek neve mellett, és hat hazai fellépésük közül még egyet sem tudtam megnyerni Cossuék. Idegenben persze okoztak már meglepetéseket, verték például az Inter 4-0-ra Milánóban, egy négyest hintettek az Empolinak is, és ponttal távoztak Nápolyból. A formájuk összességében rossz, most már ideje lenne megint villantani egyet. Ibarboék egyelőre a kiesés ellen küzdenek, a veszélyes zónában tanyáznak, és a következő hetekben sorsdöntő összecsapások várnak Ekdalékra: előbb a Chievo látogat a Sant'Eliába, majd Contiék a Parma vendégei lesznek. Két, igazán hatpontot csata vár tehát a Cagliarira.
Ezen ütközetek árnyékában fogadja tehát a csapat a Modenát Olasz Kupa mérkőzésre. A továbbjutás egy találkozón dől el. Lapértesülések szerint Zdenek Zeman rendesen felforgatja majd csapatát, így nem csak a sérüléssel bajlódó Sau és Avelar marad ki, hanem még néhány más alapember is. A gólok azonban így is várhatóak a társulattól - mind elől, mind pedig hátul. A bajnokságban 20-24 a találati mutatójuk...
A Modena évek óta a Serie B-ben senyved, az egykor szebb napokat megélt együttes jelenleg a 10., ám van még esélye a play offra. Hagyományosan otthon eredményesebbek a sárga-kékek, ám a hétvégén idegenben is diadalmaskodni tudtak a Crotone vendégeként Granochéék. A következő hetekben kemény meccsek várnak a fiúkra, ugyanis két élcsapattal (Livorno, Carpi) is találkoznak majd. A másodosztályú társulat az első körben Monzáben büntetőkkel jutott tovább, majd alaposan elverte a Palermot (0-3). Azért ez figyelemre méltó teljesítmény!
Tipp: Cagliari - Modena, 2.5 gól felett (1.65) - TippmixproNem mernénk határozott hazait tippelni a mérkőzésre. Sokkal inkább jobb választásnak tűnik a gólvadászat: az az érzésünk, hogy három találatot tuti, hogy összehoznak a felek. Mi ezt fogadjuk!