1.70
A továbbjutás eldőlt, így gólokra fogadunk
Sivasspor - Galatasaray
Kedd, 19:30
A Sivasspor középcsapat az élvonalban, kiesési gondja nincsen, igaz, merészebb terveik sem lehetnek Orhan Kaynak alakulatának. Otthon, a Sivas 4 Eylül Stadium-ban gyengélkedtek (4-5-7), ráadásul március közepe óta nem tudtak bajnokit nyerni saját közönségük előtt. Utakáék formája nem az igazi, május eleje óta képtelenek győzni. A gól viszont azért bennük van elől, viszont hátul is...
113. Sivasspor - Galatasaray, 2.5 gól felett (1.70) - TippmixA Galata vezeti a bajnokságot, előnye 3 pont a Fenerrel szemben - és ezt meg kellene tartani a hátralévő két játéknapon. A piros-sárgák nagyszerű formában vannak, öt bajnoki sikert hagytak a hátuk mögött. Sneijderék ebben a periódusban még csak gólt sem kaptak! Ylmazék az első mérkőzésen erős összeállításban szerepeltek, és ezúttal is ütős kezdővel vonulnak ki a pályára. Muslera kapus a bajnoki eltiltását letöltötte, egy kameruni bekk viszont továbbra sem bevethető.
Az elmúlt években rendre mozgalmas mérkőzéseket vívott egymással a két együttes, és ma is ezzel számolunk. Tét nem lesz, felszabadult örömfoci pedig gólokat érhet. Mi a +2.5-ös opcióban látjuk a leginkább az értéket.
Még az is lehet hogy kikap mert igazából 4-1 az sok és 4 kellene a Sivasspornak amit úgyse fog , maximum 1 :)
Végeredmény : 1-1 vagy 1-2 de az csak akkor ha a Galatasaray komolyan veszi :)