Most mutasd meg, Helsingborg!
Helsingborg – AIK Stockholm
Vasárnap, 17:30 óra
Finoman szólva sincs jó formában a Helsingborg, amely legutóbbi öt bajnokijából hármat is elveszített. Ráadásul május legvégén még mostani ellenfelétől, az AIK Stockholmtól is kikapott idegenben. Viszont érdemes megjegyezni, hogy a csapat főleg idegenben ilyen gyenge, otthon nem is teljesít rosszul, még akkor sem, ha a múlt hét végén kikapott a Djurgardentől. Most ideje összekapnia magát és erre meg is van az esélye.
A Stockholm ugyanis kulcsfontosságú Európa-liga mérkőzésre készül az örmény Shirak ellen. Bár csütörtökön odahaza 2-0-ra nyert a csapat, korántsem lehet nyugodt. Az örmény gárda rendkívül erős és csak azután adta fel a meccset, hogy már három játékost is kiállítottak a csapatból. Az AIK nagyon jól szerepel a bajnokságban, de idegenben nem megy a csapatnak. Hét meccséből ötször döntetlenezett, és kétszer kikapott.
Tipp
Helsingborg – AIK Stockholm, 1,X (1.60) – TippmixproEzek alapján tehát nem is lehet nagyon más a kimenetel, mint a hazai pontszerzés. Sőt, ha az AIK tartalékol csütörtökre, akkor akár mindhárom egységet behúzhatja a Helsingborg.