1.50
A bajnokságban vigasztalódhat az AIK
AIK Stockholm - Kalmar
Vasárnap, 15:00 óra
Az AIK 36 egységével az 5. helyen áll 19 fordulót követően a svéd élvonalban. A sárga-feketék azonban még egészen komoly célokat is elérhetnek, hiszen a listavezető Göteborg is csak 38-nál jár! Roppant kiélezett tehát a verseny, mint pontnak nagy jelentősége lehet a végelszámolásnál. A Friends Arénában 9-1-0 Goitomék mérlege, idegenben viszont gyengék (1-5-3). A formája - svéd honban - pazar, három győztes rangadóval a hátuk mögött érkeznek a mai ütközetre. Ugyanakkor a nemzetközi porondon könnyűnek találtattak Banguráék: a görög riválisa oda-vissza verte az EL-ben. A védelem összeállításánál lesz bajban Andreas Alm vezetőedző, ugyanis egy bekk eltiltott lesz, másik három pedig sérült...
A Kalmar igazi középcsapat: nem tud beleszólni a nagyok dolgába, ugyanakkor a veszélyes zónától is tisztes távolságban tanyázik. Most a 10. 22 ponttal, idegenben 2-1-6-os pocsék statisztikával. A formája elképesztően szeszélyes, igazi hullámvasút: nyerni tudott Helsingborgban, majd otthon égett meg a Sundsvalltól. Sok logika nincs a teljesítményükben. Jó hír a piros-fehér drukkereknek, hogy a sérültek zöme visszatért, már csak egy középpályás nem bevethető.
10414. AIK Stockholm - Kalmar, 1 (1.50) - TippmixA motivációs tényezők, a játékoskeret erőssége, valamint a hazai pálya egyértelműen a hazaiak mellett szól. Kötve hisszük, hogy a kalmariak meglepetést tudnának okozni a Friends Arénában. Tippünk ennek megfelelően: 1-es!