Tippmixtippek: SJK, Hibernian és BL-gólok
A jól ismert rovatban már reggel jelentkezünk néhány megfontolásra érdemes tippel. A mérkőzéseket, az ötleteket kizárólag a Tippmixkínálatból válogattuk össze, az események elé beírtuk a sorszámot. A meccsek bekerülnek az értékelő táblázatunkba, így ott ellenőrizheted a tippek hatékonyságát. A forma új, a szlogen a régi: fogadjunk, hogy nyersz!
05095. Seinäjoen JK - Kuopio PS, 1 (1.50) - finn bajnokság, 17:30A hazaiak a dobogóért, így a nemzetközi porondért küzdenek, jelenleg a harmadik helyen állnak 37 ponttal, 8-0-3-as, erősnek nevezhető hazai mérleggel. Az aranysárgák három, rúgott nélkül elszenvedett vereség után végre nyertek legutóbb, a sereghajtó Vaasától hozták el a három pontot.
A Kups a középmezőny tagja, a hetedik 30 ponttal, 2-4-4-es szerény idegenbeli statisztikával. A gárda hat bajnoki óta veretlen (közben kiesett a kupából), három döntetlennel a háta mögött érkezik a találkozóra. Májusban ebben a stadionban az SJK egy laza ötöst rámolt be a Kups-nak, és ma is a hazaiak nyernek.
00465. Partizan Belgrád - BATE Boriszov, 2.5 gól alatt (1.45) - BL-selejtező visszavágó, 20:45Az első meccsen a fehéroroszok 1-0-ra tudtak nyerni Boriszovban. A szerb címvédő a gyengébb bajnoki rajt után kezd kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtani, a hétvégén végre idegenben is nyerni tudott. A BL-ben a Dila Gori és a Steaua esett eddig áldozatául a begrádiaknak, akikre ma nagyon komoly feladat vár: a zárt védekezésű fehéroroszokat kellene megroppantaniuk. A Partizan Stadionban a hazaiak biztosan komoly nyomás alatt tartják majd a vendégeket, eközben nem szabad majd hátul kinyílniuk, mert egy kapott gól végzetes lehet. A BATE menetel hazája bajnokságában, igaz, már nem veretlen, viszont előnye hat pont már elsőszámú kihívójával szemben. A BL-ben eddig nem volt nagyon nehéz dolga a sárga-kékeknek, mivel a Dundalk és a Videoton várt rájuk - megőrizték veretlenségüket az előselejtezők során Rodionovék. Az első meccsen egészen a hajráig kellett várni az első gólra. Ma sem lesz sok találat, maximum 1-2-szer köszönnek be a csapatok.
13819. Hibernian - Stranraer, 1 (1.22) - Skót Ligakupa, 20:45A skót Ligakupa második fordulójában a nagy múltú zöld-fehér együttes a mérkőzése esélyese. A gárda csak a második vonalban küzd, és ott sem szárnyal. A feljutás nem lesz könnyű, hiszen a Rangers is ebben a ligában szerepel. A szezon nem indult jól Malongáéknak, ugyanis eddig mindkét idegenbeli bajnokijukat elveszítették, kiestek a kupából is. A Ligakupában a Montrose-t verték, a bajnokságban az Easter Road-on pedig a Mortont. A Stranraer egy osztállyal lejjebb szerepel, ott is a mezőny hátsó felében áll. Két bajnokit vesztett, egyet nyert, érdekesség, hogy épp idegenben tudott sikeres lenni. A Ligakupa első körében a Stenhousemuirt verte. A Hibernianshez hasonlóan Stirlingék is búcsúztak a Challenge Cup-tól. Az osztálykülönbség kijön a mai találkozón, a zöldek ma megálljt parancsolnak a harmadosztályú kiscsapatnak.