1.58
Ismét idegenben bizonyíthat a Chelsea
Norwich - Chelsea
Kedd, 20:45 óra
A Norwich válságban van. Alex Neil együttese már csak a 17. a tabellán, 24 egység áll a neve mellett, az elmúlt hét bajnokijukon hat zakó mellett csak egy iksz jött össze. A mélyrepülést egyelőre nem lehet megállítani, és a szerencse is elhagyta Bennettéket: szombaton délután a hajrában kaptak ki a listavezető Leicester otthonában. A védelemmel egyébként is komoly gondok vannak, ugyanis 27 fellépésen 51-szer kapitulált a hátvédsor. Otthon, a Carrow Road-on 4-4-5 a statisztikája a gárdának, de utolsó sikerüket január 2-án aratták Tettey-ék (Southampton 1-0). A téli börzén igyekeztek megerősíteni a keretet, a legnagyobb fogás Naismith volt az Evertontól, ám az eredményeken egyelőre nem jönnek. A keretben valamennyi meghatározó játékos bevetésre készen áll.
26649. Norwich - Chelsea, 2 (1.58) - TippmixA Chelsea Hiddink mesterrel kezd magához térni. No, ez nem jelenti azt, hogy a kékek már a dobogót ostromolnák, 36 pontjukkal mindössze a 11. helyen tanyáznak. Eddig mindenből kilencet játszottak, vendégként valamelyest gyengébben (4-4-5). A forma viszont egyértelműen biztató, Willianék december közepe óta nem kaptak ki a Premier League-ben, és a BL-ben sem esélytelenek a párizsi 2-1-es végeredmény után. A keretben vannak hiányzók, Pedro, Terry, Falcao és Zouma biztosan kihagyja a mai mérkőzést. Az állomány viszont elképesztően erős, tehát megfelelő helyettesei vannak a sérülteknek.
Azt gondoljuk, hogy a kanárik nem a lendületben lévő bajnok ellen lábalnak ki a hullámvölgyből. Diego Costáék behúzzák a három pontot, és folytatják a felzárkózást a tabellán. Tippünk így: 2-es!
Andor. Westham tottenham , levante real , gladbach Stutgart a mindkét csap. Lő gólt!holnap ezt tolom!
Hello tudnál adni holnapi tippet Labdarugás.
Sziasztok!
Kis sportfogado kozossegunk tovabbra is uj tagokat keres, akit erdekel a dolog az irjon egy mailt a kaczkacz kukac freemail pont hu-ra.
A csoport ingyenes, ugyanakkor nem tippado es elemzo oldal, hanem egy kozosseg ahol egymast segitjuk tippjeinkkel, otleteinkkel, javaslatainkkal.
NApi szintu rendszeres aktivitas elvart. Sajnos a legutobb felvett 10-12 emberbol csak egy maradt benn a csoportban, a passzivaktol es csak egy-egy szelvenyt neha beposztoloktol rovid uton megvaltunk es ezen tul is ezt fogjuk tenni.
Varunk mindenkit!