<>

 
 
 
Hajrájához közeledik az angol második vonal, a feljutásra hajtó Wigannek pedig kellenek a pontok, ám a bennmaradásért küzdő Millwall veszélyes ellenfél lehet.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a profitipp.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

 
 
 
 

1.75

Nem biztos, hogy gálázni fog a Wigan

Lassan a hajárjához közeledik az angol másodosztály, így minden mérkőzésnek kiemelt jelentősége lesz a végső elszámolás során. A feljutásra hajtó Wigannek tehát otthon kötelező lenne nyernie, ám a kiesés elől menekülő Millwall sebzett vadként veszélyes is lehet. Ráadásul szombaton az Arsenal ellen elődöntőzik a csapat.
Angol másodosztály
Wigan – Millwall
Kedd, 20:45 óra

Hiába mondja Uwe Rösler, a Wigan edzője, hogy egyelőre csak a Millwall elleni bajnokira koncentrál, a csapat drukkerei nyársra húznák, ha nem az Arsenal-meccs töltené ki a gárda minden pillanatát. Szombaton ugyanis FA-kupa elődöntőt játszik az együttes, amely az előző körben a Manchester City-t ejtette ki. A Wigan jól áll a bajnokságban pedig nincs kiváló formában, legutóbbi öt meccsükből csak kettőt nyertek, legutóbb a Leeds-et alig tudták leverni odahaza. A rájátszás azonban ennek ellenére szinte tuti, hiszen kilenc ponttal vezetnek a 7. Nottingham előtt, amely legutóbb épp a Millwalltól kapott ki. Így nem lenne meglepetés, ha kedd este a legjobbak pihennének, a maradék pedig nem biztos, hogy elég lesz a feltüzelt Millwall letarolására.

Amely egyébként mintha elkezdene kilábalni a gödörből. Két vesztes mérkőzés után (1-2 a Leeds, 2-3 a Birmingham ellen) két meccsen négy pontot is begyűjtött. A hazai 2-2 a Blackburn ellen nem rossz eredmény, de a Nottingham 2-1-es idegenbeli legyőzése még nagyobb meglepetés volt. Erősen kapaszkodnak az utolsó szalmaszálakba, ami azt jelenti, hogy az éllovasok ellen is pontokat kell rabolniuk. A már nem kieső Charlton csak két pontra van, de két mérkőzéssel kevesebbet játszottak, így nem lesz egyszerű feladat. A védő Danny Shittu hiányozni fog sérülés miatt, rajta kívül DJ Campbell és Jermaine Easter sem bevethető.

Tipp

Wigan – Millwall, mindkét csapat gólt szerez (1.75) - Betclic

Bátrabbaknak

Wigan – Millwall, X2 (2.30)

A Millwall hajtani fog, legalább egy gólra jók lehetnek a szombatra koncentráló Wigan ellen. Az Athletic viszont nem olyan rossz csapat, hogy ne találjon be otthon, így a gólváltást erősnek érezzük erre a döntetlenszagú meccsre.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!