1.52
Nem várunk gólesőt a nap rangadóján
Olaszország - Horvátország
Vasárnap, 20:45 óra
Antonio Conte együttese hibátlan mérleggel rendelkezik a csoportban, hiszen a nyitányon Norvégiában tudott nyerni (0–2), majd az azerieket (2–1) és a máltaiakat (1–0) is két vállra fektette, igaz a miniállamok elleni egygólos diadaloknál talán nagyobb különbségű győzelmet vártak az azzuriktól. Két új név is szerepel Conte mai keretében, visszakerült ugyanis a válogatottba a Dortmnundban légióskodó Ciro Immobile és a fiatal szövetségi kapitánytól először kapott meghívót az együttesbe a liverpooli Mario Balotelli.
A H-jelű csoportban azonban a 100 százalékos teljesítmény is csupán a második helyhez elég, a ma esti ellenfél, a horvát válogatott ugyanis szintén megnyerte eddigi három mérkőzését, sorrendben Málta (2–0), Bulgária (1–0) és Azerbajdzsán (6–0) ellen, ráadásul mint látható, a délszlávoknak sokkal jobb a gólkülönbsége De Rossiéknál. Niko Kovac együttesében olyan Európában is elismert klasszisok futballoznak, mint Darijo Srna, Luka Modric, Ivan Rakitic, vagy éppen Mario Mandzukic, így okkal bizakodhatnak a piros-fehér kockás mezesek a bravúrban.
243. Olaszország - Horvátország, 2.5 gól alatt (1.52) - TippmixA két együttes kiemelkedik a csoportból, alighanem egymás között döntik majd el az első két hely sorsát. Hazai pályán az olaszok talán esélyesebbek, ez ellen a horvát válogatott ellen azonban senki nem mehet biztosra, így inkább a gólokból próbálunk profitálni. Sok találatot ugyanis nem várunk, véleményünk szerint inkább a küzdelemé, mintsem a támadójátéké lesz a főszerep, így a 2,5-nél kevesebb találatszám szimpatikusnak tűnik.
Az olaszoknál nem fog játszani Pirlo, Verratti, Bonucci és Insigne.