Kettő az egyben: szombati rangadótájoló
Chelsea - Manchester Utd.
Szombat, 18:30 óra
Nem is kérdéses, hogy komoly rangadóra van kilátás Londonban, ahol az éllovas fogadja a 3. helyen tanyázót. A Chelsea meglépett a többiektől és 7 pontos előnye komolynak mondható pláne úgy, hogy egy meccsel kevesebbet játszott üldözőinél. Közel a bajnoki címhez tehát a Mourinho-csapat, ráadásul mindezt úgy, hogy az utóbbi időben a gólvágó Diego Costa sérülés miatt nem játszhat. Immáron 11 meccses veretlen szériát futnak, utoljára a Tottenham ellen botlottak a londoniak.
Louis van Gaal csapata feltámadt és komoly harcot vív a 2. helyért, rangadót nyert a City ellen. A védelem sebezhetőségét azért jelzi, hogy az Aston Villa is betalált nekik, igaz előtte a Tottenham, a Newcastle és a Sunderland előtt is érintetlen maradt a hálójuk. Van Persie továbbra is sérült, mellett Carrick és Shaw sem bevethető.
Ősszel 1-1-re végeztek a felek, tavaly ebben a felállásban 3-1-re nyert a Chelsea. Háromesélyben nem mernék tippet adni a meccsre, viszont netes fogadóknak jó választás lehet a mindkét fél betalál opció!
Tipp: Chelsea - Manchester Utd., mindkét csapat szerez gólt (1.85) - TippmixproJuventus - Lazio
Szombat, 20:45 óra
Pikánsnak ígérkezik a bajnoki éllovas és a 2. helyen álló gárda csatája a 31. fordulóban. A Juve zsebében gyakorlatilag ott a bajnoki cím, hiszen előnye 12 pont. Ezt azt jelenti, hogy fókuszálhat a BL-küzdelmekre, ahol a negyeddöntő első felvonásán 1-0-ra győzte le a Monaco csapatát, tehát komoly visszavágóra számíthat. Nincs hiány sérültekből: Pirlo, Tevez, Buffon és Pogba is a listán szerepel és akkor még csak a "krémet" emeltük ki.
A Lazio felszívta magát és elképesztő szériát produkál, nyolc bajnokit nyert zsinórban. Emellett az Olasz Kupa döntőjébe is bejutott a gárda, ahol majd a Juventus vár rá június 7-én. A pontok kellenek neki, hiszen a városi rivális Roma csak 1 ponttal van mögötte lemaradva. Hiányzók itt is akadnak: Marchetti, Radu és Djordjevic is sérült a kulcsemberek közül.
A Lazio fergeteges formában van, míg a Juve megengedhet magának 1-2 botlást 12 pont előnyének köszönhetően, ráadásul prioritást élvez nála ebben a helyzetben a BL. Ennek tükrében úgy gondoljuk, a Lazio legalább 1 pontra jó lehet Torinóban, bátrabbak a vendég győzelmet is megkockáztathatják.
Óvatosabbaknak |
Bátrabbaknak |